Pszichológussal a pszichológiáról – Beszélgetés Bencsik Andrea klinikai szakpszichológussal

Egyre többen érdeklődnek a pszichológia iránt, olvasgatnak a témában, tanulnak tovább ebbe az irányba, illetve nyitnak a szakemberek felé, mégis egyfajta mítosz lengi körül, hogy mivel is foglalkozik tulajdonképpen egy pszichológus. Én magam is ezen a területen szeretnék majd elhelyezkedni, így szerettem volna minél többet megtudni a témáról. Kérdéseimre a jelenleg magánpraxisban tevékenykedő Bencsik Andrea klinikai szakpszichológus válaszolt.

Mikor kezdte el érdekelni a pszichológia? Nehéz volt a pályaválasztás?

Azt hiszem, hogy a már a középiskolában pszichológus akartam lenni, és nyilván már kamaszkoromban, amikor rengeteg problémám volt, gondoltam rá, hogy milyen segítséget jelenthetne ez valakinek. Akkor még kifejezetten gyerekekkel akartam foglalkozni. Először a Gyógypedagógiai és Tanárképző Főiskolát végeztem el, ahol ekkor indult egy pszichopedagógia szak, ami mentálisan sérült gyerekek nevelésére készített fel. A 4 éves képzés után elkezdtem dolgozni. A munkahelyem ajánlotta, hogy mivel a munkakörömhöz javasolt a pszichológia, végezzem el ezt a szakot. Itt már nem is volt felvételi, csak egy alkalmassági beszélgetés.

Hol tanult pszichológiát? Meséljen egy kicsit az egyetemi évekről!

Az ELTE pszichológia szakát végeztem el, 1986 januárjában államvizsgáztam. Azt tudni kell, hogy akkor Magyarországon nagyon kevés helyen volt pszichológia képzés, Debrecenben, Budapesten, illetve Pécsen is volt egy egészen kicsi hely, de Budapesten is nagyon minimális számot képeztek. Azóta ez már teljesen megváltozott, sokkal több a lehetőség. Nagyon nehéz volt egyébként, de színvonalas, és én azt gondolom utólag, hogy nagyban függ a tudás hasznosíthatósága attól, hogy ki milyen területre kerül. Az első két évben tanultunk matematikai statisztikát, anatómiát az orvosokkal együtt és élettant, ezek kifejezetten szórótárgyaknak minősültek.

Mennyi tanulást követel meg a szakma a későbbiekben?

Azt azért tudni kell, hogy nagyon sok munka van benne, nagyon sok tanulás. Az egyetem után is gyűjteni kell a kreditpontokat, 250-et 5 évenként. Ez nem baj, mert így az is halad a korral, aki különben „leülne”. Vannak kötelező szintű gyakorlatok és szabadon választhatók, folyamatos képzés gyakorlatilag.

Milyen területeken dolgozott korábban?

A pályámat kórházban kezdtem, a Róbert Károly körúti kórházban szülészet-nőgyógyászaton az apás szülések akkor indultak, ez volt az első kórház, ahol az apukák részt vehettek a szülésen. Itt tartottam szülés-felkészítő foglalkozásokat, illetve szülés utáni depressziósokat kezeltem. A gazdasági élet megváltozásakor a privatizációval kialakult a HR-terület és a nagyobb cégek pszichológusokat alkalmaztak a régi személyzeti osztályokon. Itt elsősorban kiválasztásnál dolgoztam, interjúztattam, aztán pedig HR-menedzser lettem egy amerikai cégnél. Magánpraxisom körülbelül 10 éve van.

Hogy zajlik egy kezelés?

Beszélgetősen. Én nem írhatok fel gyógyszert, ez a különbség a pszichiáter és a pszichológus között, illetve a szemléletemhez is hozzátartozik, hogy nem vagyok gyógyszerpárti. A személyes találkozás mellett sokat dolgozok Skype-on, hiszen kis falu révén nem sok környékbeli jár hozzám, viszont rengeteg határon túli magyarnak fontos, hogy az anyanyelvén tudja megbeszélni a problémáit. Nyilván ekkor nem ugyanaz a helyzet, mint mikor egymással szemben ülünk, de én most már megszoktam, nem hiányzik a személyes jelenlét. Ezek nem olyan mély terápiák, az ember nem vállal el öngyilkossággyanús, vagy például önmagára vagy a környezetére veszélyes betegeket, mert ekkor a szükséges a kórházi háttér hiányzik. Ezért az online terápiát inkább tanácsadásnak hívom.

Mire vonatkozik a titoktartás? Tényleg mindent magában kell tartania, ami elhangzik?

Igen, magamban kell tartani, viszont erre is megvannak az irányelvek. Ilyen esettel még nem találkoztam, de bűncselekmény esetén a titoktartás egyértelműen feloldódik.  Szóval van néhány kivétel de a legtöbb esetben szigorúan bizalmasok az elhangzottak.

Mit gondol, milyen arányban függ a változás a betegtől, és milyen arányban a pszichológustól?

Úgy gondolom, hogy nagyjából 80% -ban a betegtől, hiszen nagyon fontos, hogy nyitott legyen a változásra, és ne azt várja egy kezeléstől, mint egy gyógyszertől. Ez egy személyiségfejlődési folyamat, ahol változni kell, ami csak akkor lehetséges, ha az illető motivált és abszolút rajta van azon, hogy előre tudjon lépni. Azzal szoktuk kezdeni, hogy kibeszéljük a problémákat, így ha a múltból van valami, amit fel kell dolgozni, akkor azzal foglalkozunk, illetve egyeztetünk arról, hogy miben akar változni. Vegyük például, hogy valakinek nincs önbizalma. Ekkor ezt az önbecsülést kell újra építenünk, amihez különböző feladatokat szoktam adni. Például összeírjuk a sikereit az eddigi élete során, amit már természetesnek vesz, és olyan helyre kell tennie, hogy mindig szem előtt legyen, megtanítva, hogy ne a kudarcain rágódjon.

Kicsit rátérhetnénk az otthonról végzett munkára. Nehéz szétválasztani az magánéletet és a munkát?

Nekem sajnos eléggé egybefolyik, főleg mivel az emberek munka után jönnek egy-egy kezelésre, emiatt majdnem minden este 8-kor végzek. Ez nem jelenti azt, hogy reggeltől estig dolgozok, de mégis készenléti állapotban vagyok, és még ez után jegyzetelem le a délutáni beszélgetéseket, e-mailekre válaszolok. Ez az otthoni munkának egy nagyon nagy hátránya.

A munkatapasztalatával a háta mögött, hogy látja: megnőtt a mentális problémákkal küzdők száma az elmúlt években?

Biztos, hogy meg is szaporodott, illetve egyértelműen elfogadottabb lett az, ha valaki pszichológushoz fordul, és sokkal nagyobb arányban lettek nyitottak a kezelésre. Azt hiszem az emberek felismerték, hogy ez is egyfajta segítség, amit jó elfogadni és ez egy nagyon pozitív változás.

 

Bodor Anna